2014. május 31., szombat

Áfonyás-túrós-habos torta

Most, hogy napjaimat tanulással töltöm, mellette pedig egy szigorú diétát követek lassan két hete, régebbi süteményeket posztolok, amiket még azelőtt készítettem, hogy elkezdtem volna a blogomat. A legközelebbi sütemény készítésem előreláthatólag a kisebbik tesóm szülinapi tortája lesz.
Ezt a receptet 6 éve kaptam az egyik volt kolléganőmtől és még abban az évben elkészítettem Nyuszifülnek születésnapjára, utána évben pedig a nagyobbik öcsémnek. Kérlek titeket, hogy tekintsetek el az apró hibáktól, amik a torták díszítésében vannak, mert ezeket még nagyon kezdő koromban készítettem. Akkoriban kezdtem el örömömet lelni a sütésben és vállaltam, hogy a családban ezentúl minden szülinapi tortát én szeretnék elkészíteni, valamint lassan elkezdtem átvenni anyától az ünnepi sütéseket is, hogy rá csak a főzések háruljanak (bár abból is igyekszem kivenni a részemet).
Most a Nyuszifülnek szánt nagy szívformához való adagot írom le nektek.

Hozzávalók:
A piskótához:

  • 7 db tojás
  • 7 evőkanál cukor
  • 7 evőkanál liszt
  • 1 csomag sütőpor
Túrós krémhez:
  • 25 dkg túró
  • 7 dkg cukor
  • 3 dl felvert Hulala habtejszín
Lila réteghez:
  • 2 dl felvert Hulala habtejszín
  • 2 evőkanál áfonyalekvár
+ áfonyalekvár a piskóta kenéséhez

A 7 db tojásból a szokásos módon elkészítem a piskótát. Ha kihűlt, kettévágom és az alsó lapot jó vastagon megkenem áfonyalekvárral. A túrós krémhez felverem a tejszínhabot, hozzáadom a túrót és a cukrot és alaposan összekeverem őket, a krém nagy részét rákenem az áfonyalekváros rétegre és csak annyit hagyok, amennyi az oldalának a bevonásához szükséges. Ráteszem a felső piskótát, befonom a torta oldalát a maradék túrós krémmel. A habtejszínt kemény habbá verem, hozzáadom az áfonyalekvárt és összekeverem. A krémet habzsákba töltöm és úgy viszem fel a torta tetejére, majd a maradékkal az oldalát díszítem.




Ez pedig az öcsémnek készített torta, csak 5 tojásos piskótából és másfajta díszítéssel. Itt nem hagytam a túrós krémből az oldalára, hanem teljesen az áfonyás krémmel vontam be a tortát és nem habzsákkal, hanem csak szimplán bevontam vele.


6 megjegyzés:

  1. Igazán finom lehet, főleg az áfonyalekvár-réteggel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon feldobja az áfonyalekvár, teljesen passzol a túróhoz és kiegészíti :)

      Törlés
  2. Sok sikert a tanuláshoz és kitartást a diétához! :)
    Látszik a tortán, hogy milyen finom lehet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem kitartani, de néha nagyon nehéz! Legközelebb postázok belőle! :)

      Törlés
  3. Hmmm...csábító az a szeletkép, gyönyörű sárga a piskóta. :-P Kitartás a tanuláshoz, hajrá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Friss falusi tojást szoktam általában kapni és abból szoktam sütni :) Remélem hamarosan megtérül a sok tanulás :)

      Törlés