2014. december 21., vasárnap

Express croissan - Blogkóstoló 20. fordulójára

Szeretem a croissant, de még sosem készítettem úgyhogy pont kapóra jött, amikor elkezdtem Andi blogján körbenézni a blogkóstoló miatt. Nem volt kérdés, hogy kipróbálom, a végeredmény pedig nagyon finomra sikeredett. A recepten nem változtattam semmit sem, úgy tökéletes, ahogyan van! Köszönöm szépen! :)

Hozzávalók:
  • 700 g liszt
  • 1 pohár (140 g) joghurt
  • 2 dl tej
  • 1 kk. só
  • 2 ek. cukor
  • 2 tojás
  • 5 dkg élesztő
  • 60 g olvasztott vaj

+ 1 tojás a kenéshez

+ reszelt sajt

A vaj kivételével, a hozzávalókból tésztát dagasztottam, majd 1,5 órára a hűtőbe tettem.
8 egyforma darabbá vágtam, majd 10 percig hagytam pihenni.
Egyesével kinyújtottam őket jó vékony kör alakúra, aztán jött a tornyozás.
Tészta, megkentem olvasztott vajjal, rá a következő tésztát és így tovább. A legfelső tésztára már nem kell vaj. 10 perc pihentetés után kinyújtottam kb. 3-4 mm vékony lappá az egész tornyot.
Pizzavágóval 16 szeletre vágtam és feltekertem őket.
Tepsire sorakoztattam a kifliket, lefóliáztam (nem túl szorosan) és mehetett a hűtőbe éjszakázni.
Reggel kivettem a hűtőből, megkentem tojással, a simákat megszórtam sajttal és betettem a hideg sütőbe, majd kb. 180°-on 25 perc alatt megsütöttem.




3 megjegyzés: