2015. november 4., szerda

Gumicukor házilag

Szeretem a gumicukrot, csak annyi adalékanyagot és színezéket tesznek bele, hogy gondoltam keresek házi alternatívát, így találtam rá erre a receptre TücsökBogárnál. Fincsi lett és "egészségesebb", mint amit a boltban veszünk.

Hozzávalók:

  • 0,5 liter szűrt lila szőlőlé
  • 0,5 liter szűrt baracklé
  • 0,5 liter szűrt almalé
  • 0,5 liter tej +2 evőkanál cukor
  • 4 csomag Horváth Rozis zselatin

A gyümölcsleveket egyesével folytonos keverés mellett 1-1 csomag zselatinnal felforralom, közben lehabozom. Mindegyiket külön kis edénybe töltöm, ami kb. 18x18 cm-es. Hagyom kihűlni és egy éjszakára  a hűtőbe teszem őket. Másnap 2x2 cm-es kockákra darabolom a zseléket és egy kb. 25x25 cm-es edényben eloszlatom őket. A tejet a cukorral és a zselatinnal felforralom, habozom, hűtöm és ráöntöm a tálban lévő gyümölcsleves zselékre. Mindenképpen meg kell várni, hogy kihűljön, hogy ne olvadjanak szét a zselékockák. Egy éjszakára hűtőbe teszem és másnap kiborítom a tálból. Fél cm-es lapokat vágok belőle, amiket kiszúrok apró sütikiszúróval.


4 megjegyzés:

  1. Jópofa, én is próbálkoztam már vele korábban, bár én valamit elszúrtam, ha jól emlékszem, mert nem lettek ilyen csinik :)

    VálaszTörlés
  2. Szépek lettek! Már én is próbálkoztam , de nekem nem ízlett mert nem szeretem a zselatin ízét azon legalábbis nagyon lehetett érezni.

    VálaszTörlés
  3. Még sosem próbálkoztam ilyesmivel, de meggyőztél! :-))

    VálaszTörlés
  4. Tavaly próbálkoztam egy másik recepttel, jó lett, de nem annyira, hogy rendszert csináljak belőle. Pedig a gyerekek nagy gumicukor-rajongók. Így is ki fogom próbálni, hátha nagyobb sikere lesz! :-)

    VálaszTörlés