2013. december 7., szombat

Hógömb

Szeretem, ha karácsonykor adhatok a szeretteimnek kézzel készített ajándékokat. Szeretek kézműves dolgokkal foglalkozni és alkotni, úgyhogy ilyenkor kiélhetem magam :) 
Az alábbi ajándék nagyon egyszerűen elkészíthetőek és nincs olyan aki ne örülne neki, legalábbis szerintem :)
Szükségünk lesz hozzá tormás, erős pistás vagy sűrített paradicsomos üvegre, amit alaposan ki kell tisztítanunk, majd pedig keressünk valamit, amit szeretnénk beleragasztani. Én kinder figurákat tettem bele, mert jó sok van otthon belőle, mivel nagyon szeretem őket és gyűjtöm a mai napig :) Több féle ragasztóval próbálkoztam tavaly és elég sokkal kudarcot vallottam, mert pár nap után elengedte a figurákat. Először pillanatragasztóval próbálkoztam, elengedte, aztán jött a ragasztó pisztoly, hát az sem bírta túl sokáig, végül apának eszébe jutott, hogy próbálkozzam meg az FBS szilikonos ragasztóval, mivel az anno az akváriumunkat is megragadta és tényleg jó lett! Azóta is bírják a hógömbjeim! :) Nah, ha beleragasztottuk a figurát az üveg aljába, hagyjuk pár napig száradni, aztán az üveg harmadáig megtöltöm glicerinnel (gyógyszertárban kapható, ha kedves a gyógyszerész néni :D), majd a többi részét vízzel feltöltöm. Szórok bele csillámport, majd pedig jól rácsavarom a tetejét. Maradék anyagokból köröket vágok cikk-cakkos ollóval és befedem a tetejüket.



 

9 megjegyzés:

  1. De szépek! Ilyen ajándéknak mindenki örül:-)
    Na végre, elkészült a Blogkóstolós bejegyzés. S nem csigázlak tovább, a túrós lepény volt, ami elsőre megtetszett, meg másodjára is:-) Nagyon finom lett, köszi a receptet, családi kedvencek közé nyert felvételt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, hogy sikerült valamit találnod a blogon, amit megsüthettél :) Jó kis választás, az tuti! Én imádom! :)

      Törlés
    2. Szívesen:-) Mi az, hogy, több receptet is lejegyeztem, majd azok is sora kerülnek. De ez volt az abszolút kedvenc, s milyen igaz, az első benyomás nem csal:-)

      Törlés
  2. Nagyon ötletes, ügyes vagy! :) Én is örülnék egy ilyen ajándéknak. :)

    VálaszTörlés