2014. november 3., hétfő

SAD 27. fordulójának összefoglalója - Olyan, mint a MÉZ, olyan édes...

Hát akkor következzék a 27. SAD, Olyan, mint a MÉZ, olyan édes... összefoglalója :) Először is köszönöm szépen, hogy velem játszottatok és megmozgatta pár érdeklődőnek a fantáziáját a téma, amit sikerült kitalálnom. Reménykedtem, hogy kicsit több játékos kedvű blogger lesz, de a múltkori fordulók jelentkezői számát elnézve attól félek, hogy lassan a végére ér ez a játék érdeklődök hiányában, amit nagyon sajnálnék. Nektek azonban, akik velem játszottatok nagyon hálás vagyok és köszönöm szépen a részvételt! :)

Elsőnek Éva, a Takarékos konyha írója lepett meg ezzel a csodaszép mézes-narancskrémes őzgerinccel, aminek tésztájába került méz, a díszítése pedig a közelgő karácsonyt idézte fel bennem.


Másodiknak Marisz, a Tortafüggő Marisz blog szerzője érkezett meg ezzel a fincsi Marlenka tortával, aminek a tésztáját dobta fel egy kis mézzel. Még sosem sütöttem marlenkát, de azt hiszem ki kell próbálnom. 


Harmadik jelentkező TimCsi volt, a Brioche, avagy kalandozások a desszertek világában blog háziasszonya a mézes gránátalma tortával, melynek a krémjébe került a méz. Nagyon tetszik a torta díszítésében a gránátalma, teljesen feldobja.



A negyedik pályamű a mézes kocka Okkitól érkezett a Kipróbált és bevált receptek... blog írójától. Ennek a süteménynek a nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Szeretem az ilyen süteményeket, amik gyorsan elkészülnek, csak össze kell keverni a hozzávalókat, sütni és már készen is van.



Ötödiknek Konyhavirtuóz, a Konyhavirtuóz blog szerzője jelentkezett ezzel a finom karácsonyi hangulatot és illatot árasztó német mézes süteménnyel. Azt hiszem ezt a süteményt is felveszem az elkészítendők listájára.



Hatodiknak Gerdi, a Gerdi süti blog írója jelentkezett a kérésemre ezzel a fantasztikus töltött mézeskalács szelettel. Azon gondolkoztam, hogy én milyen lekvárral tölteném meg, mert mindegyikkel fantasztikus lehet.



Hetedikként Kabóca, a Kabóca a konyhában blog szerzője lepett meg ezekkel a csodás mézes kiflicskékkel, amiknek nemcsak a tésztájában, de még a krémjében is található méz, úgyhogy duplán mézes édességet hozott nekünk. 



Nyolcadiknak teller-cake, a teller-cake blog írója ugrott be hozzánk egy tálcányi mézes-sütőtökös muffinnal, ami szintén duplán mézes és nagyon helyes kis fondant méhekkel és tökökkel díszítette a közelgő Halloween-ra tekintettel. 



A kilencedik finomsággal a kérésemre Vanilin érkezett meg a Süss Vanilinnel! blog háziasszonya ezzel a fincsi mézes almás süteménnyel kókuszhabbal. Vanilin még csak pár hónapja indította el blogját és remélem kedvet kap a későbbi játékokhoz és örömét leli a blogolásban.




Utolsónak, vagyis tizediknek a saját mézes édességemet szeretném megmutatni nektek, a Teri mama féle mézes krémest, amit nagyon szeretek. Remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket.



A stafétát pedig szeretném átadni (dobpergés)

Kabócának, a Kabóca a konyhában blog háziasszonyának :)


Biztosan  nagyszerű ötlettel fog előállni a következő fordulóhoz és remélem sok jelentkező lesz. Sok sikert kívánok Kabóca! 

8 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Igazán mézes receptek születtek, köszönjük az összefoglalót :) Sajnos most nem volt rá nekem sem érkezésem, hogy készüljet valami finomsággal, de bízom benne, hogy sikerül még életben tartani ezt a remek kis játékot!

    VálaszTörlés
  3. Jó kis sütik gyűltek össze, köszi a játékot! Sajnálnám én is ha vége lenne, de mostanában igen gyér az érdeklődés a játékok iránt!

    VálaszTörlés
  4. Én, mióta bekapcsolódtam ezekbe a játékokba, minden fordulóban részt vettem, de sajnos nem ehetek mézet és mivel nem is voltam otthon, nem volt kinek ilyesmit készítsek. Sajnálom, hogy nem vettem rész.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a játékot, de jó lenne mindet megkóstolni! :-)

    VálaszTörlés
  6. Mennyi mézes finomság! Örülök, hogy jóvoltodból részt vehettem a játékban:-)

    VálaszTörlés
  7. Bár kevesebben játszottunk, mint szoktunk, azért most is egynél többet választanék...:)
    Köszönjük a remek összefoglalót!

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy tetszett az összefoglaló és köszönöm szépen, hogy játszottatok velem! :)

    VálaszTörlés