2015. március 2., hétfő

Lúdláb torta

Ezt a tortát nem én, hanem anyukám sütötte tegnap nekem a szülinapomra és szerettem volna megmutatni nektek, hogy milyen ügyes anyukám van :)

Hozzávalók:
Piskótához:
  • 6 db tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 6 evőkanál liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 citrom reszelt héja


Krémhez:
  • 25 dkg darált keksz
  • 3 dl kávé
  • 1 üveg rumaroma
  • 20 dkg Rama
  • 20 dkg porcukor
  • meggy kompót


Tetejére:
  • 10 dkg étcsoki
  • 10 dkg tejcsoki
  • 3 evőkanál olaj


Oldalára és tetejére díszítéshez krém:
  • 2,5 dl tej
  • 2 púpos evőkanál liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 12,5 dkg Rama
  • 1 evőkanál kakaópor

+meggy kompót, csokidara

A piskótát szokás módon kell elkészíteni. 
A darált kekszet a kávéval és a rum aromával összekeverte, a vajat pedig a porcukorral, majd pedig összekeverte a két masszát és hozzáadta a meggyet. Rásimította a piskótára a krémet. Vízgőz felett megolvasztja csokikat az olajjal és bevonja vele a tortát.
A tejben a lisztet sűrűre főzi, amíg kihűl, addig a Rama-t a porcukorral habosra keveri, majd hozzáadja a  kakaót, végül kanalanként a kihűlt lisztes tejet. Ezzel vonja be a torta oldalát és a tetejére csillagokat tesz. Az oldalát tortadarával megszórja és a tetején lévő csillagokra meggyet tesz.



6 megjegyzés:

  1. Isten éltessen nagyon sokáig, kicsit megkésve boldog szülinapot kívánok! A tortád nagyon szép és igen finom lehetett! Nagyon ügyes Anyukád , látom volt kitől örökölnöd a tehetséget!:)

    VálaszTörlés
  2. Boldog Születésnapot neked utólag is! :D

    VálaszTörlés
  3. Tényleg nagyon ügyes az anyukád, szép és biztosan nagyon finom is volt a tortád. :) Isten éltessen erőben, egészségben, boldogságban! :)

    VálaszTörlés
  4. Isten éltessen sokáig erőben, egészségben! :) Nagyon szép tortát készített az anyukád.

    VálaszTörlés
  5. Egy kicsit megkésve én is kívánok neked boldog születésnapot! Isten éltessen sokáig! :)
    Valóban nagyon ügyes Anyukád, finom és mutatós tortát sütött. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ügyes anyukád van, csodás tortát sütött neked, ami biztos finom volt!
    A jókívánság sohase késő: Isten éltessen sokáig! :)

    VálaszTörlés